♥
… az a pillanat, amikor megcsókolsz valakit, körülötted minden elhomályosul. Hirtelen megszűnik minden, csak ti ketten léteztek. Rádöbbensz arra, hogy ő az, akit életed végéig csókolnod kell és csókolni akarsz. Egy pillanatig átélheted ezt a csodát. Egyszerre tudnál sírni és nevetni, mert boldog vagy, hogy végre megtaláltad, és félsz attól, hogy valaki talán elveheti tőled …
Ahogy minden rosszban rejtőzik valami jó, úgy minden “hagyj békén” mögött ott van az, hogy “szükségem van rád”; minden “nem félek” mögött megbújik az, hogy “vigyázz rám”; minden bezárult ajtó után kinyílik egy ablak, és minden könnycsepp után egyszer majd mosoly ül az arcunkra..
- Én soha nem akarok felnőni! Úgy fáj..
- Azt ugye tudod, hogy soha nem növünk fel igazán? Minden nőben ott él egy kislány, épp úgy minden kislányban ott él egy nő.
- És mi a helyzet a fájdalommal?
- Az is az élet része. A fájdalomhoz viszonyítjuk a boldogságot, mint a völgyekhez a hegycsúcsokat. Nélkülük a világ unalmas és egysíkú volna!
” Volt egyszer egy madár. Két tökéletes szárnnyal és gyönyörű, fénylő színes tollakkal áldotta meg a sors. Az olyan állat, amely szabadon repülhet az égen, boldoggá teszi azt is, aki nézi.
Egy napon megpillantotta ezt a madarat egy nő és beleszeretett. Az ámulattól tátott szájjal figyelte a repülését, a szíve hevesebben vert, a szeme szerelmesen csillogott. Egyszer megkérte, hogy hadd repüljön vele, és átszelték az egész égboltot, teljes harmóniában. A nő csodálta, tisztelte, rajongva szerette a madarat. De egy napon arra gondolt: mi lesz, ha a madár egyszer majd távolabbi hegyeket is meg akar ismerni? És megijedt.Félt, hogy más madárral nem fogja ugyanezt érezni. És irigykedett, irigyelte a madarat, amiért tud repülni.És egyedül érezte magát.
És azt gondolta: “Csapdát állítok neki. Ha megint jön, többé nem repülhet el tőlem.”
A madár szintén szerelmes volt belé, és másnap megjelent, ahogy szokott, de beleesett a csapdába és fogoly lett.
A nő kalitkába zárta, és egész nap nézte. Most már mindig vele volt szenvedélyének tárgya, és mutogathatta a barátnőinek, akik azt mondták: “-Neked aztán mindened megvan” De szép lassan különös átalakuláson ment át: most hogy teljesen övé volt a madár, és nem kellett állandóan meghódítania, kezdte elveszíteni a lelkesedését. Mivel a madár nem repülhetett, nem tudta kifejezni létének értelmét és lassan elhervadt, elveszítette tollai ragyogását és megcsúnyult. A nőt már nem érdekelte többé, s csak annyira törődött vele, hogy enni adjon neki és tisztán tartsa a kalitkáját.
Egyik nap elpusztult a madár. A nőt elfogta a bánat, és éjjel-nappal rá gondolt. De nem a kalitkára emlékezett, hanem arra a napra, amikor először meglátta boldogan repülni a felhők között. Ha elgondolkodna, rájönne, hogy ami annak idején rabul ejtette a szívét, az éppen a madár szabadsága volt, szárnyainak dinamikus mozgása és nem a külseje.
A madár nélkül az ő élete is elveszítette az értelmét és a halál hamarosan bekopogtatott hozzá. “-Miért jöttél?” - kérdezte a halált.
” -Hogy újra együtt repülhess a madaraddal” -felelte a halál. “-Ha hagytad volna, hogy mindig elrepüljön és visszajöjjön hozzád, csak még jobban szeretted volna és csodáltad volna, most viszont még ahhoz is rám van szükséged, hogy újra találkozhass vele.. “
Egy másodpercig azon tűnődtem, hogy ha megcsókolnám, az vajon megtörné-e a varázst, amely körülvesz bennünket? De már túl késő volt: amikor az ajka az ajkamhoz ért, tudtam, hogy ha száz évig élnék, akkor sem élhetnék át semmi ehhez foghatót.. :)